Kampósorrú Totojmász a veszélyes ragadozó

Békéscsaba és környékén él egy rejtélyes állat. Rendkívül veszélyes, főleg mikor még fejlődési fázisban vannak. Több háziállat és kiránduló eltűnése köthető hozzá. de ezt nem tudták egyértelműen bizonyítani, de vannak szemtanúk az állat létezésére. P.Nikolett és Sz.Nikolett találkozott egy kisebb csapattal, azóta folyamatosan félnek ettől a kegyetlen ragadozó életmódot folytató emlőstől. A totojmász mindent megeszik ami az útjába kerül, még a csontot is meg tudja emészteni, így az áldozatából nem marad semmi se. Kovács János erdőkerülő ezt a képet készítette a Kampósorrú Totojmász csapatról, mielőtt esti órákban eltűnt és azóta iseltűnt személy, de mindenki tudja mi lett a sorsa szegény erdőkerülőnek.

E4bXxyW92k-2.png

Totojmászt eddig még nem találtak elhullottan se, mivel mikor elpusztul, megeszik a társai. Egyedül P.Nikolett készített fényképet a Totojmászról, mikor sikerült elmenekülnie, a Pósteleki erdő mellett található raj elől. A képen az állat középen látható, ez idáig az egyetlen világosban készült kép erről a bestiáról.

Mystery animal-72.jpg

A képen egy kifejlett példány látható ami már nem vadászik, hanem a kicsi példányok böfögik fel az ételt számára. A két hölgynek az volt a szerencséje, hogy nem a fiatal példányokba ütköztek, hanem a vadászatra lusta, kifejlett példányra., de így is halálra rémültek. Ha esetleg beleütköznek egy fiatal csapatba, akkor valószínű megeszik, de akkor is meneküljenek, ha ilyen felnőtt példányba botlanak.

Címkék: humor állat rejtély kampósorrú totojmász P.nikolett

HÁBORÚ!!!!!!

 2011.03.19. 20:42

A legszomorúbb az hogy már ok se kell egy háborúhoz. Gyakorlatilag bizonyos értelemben az iszlám világ szent tehenét támadták, rendkivűl agresszívan beavatkozva Líbia belügyeibe. Most öszintén szólva lázadók elfoglalnának három megyét, vagy lázadók kézre keritenének pár USA államot, szerinted, mosolyogva néznék?

Szerintem ez az egész lázadósdi, csak egy mesterségesen provokált cselekmény volt, külső beavatkozással.

Na most miért jó, hogy az EU kivívja az arab világ ellenszenvét? Jó aznekünk hoyg az araboka városainkba fogják hozni a háborút? Jó az nekünk ha az arabok elzárják az olajcsapokat? Jó az nekünk, hogy katonáinkat egy újabb soha véget nem érő háborúba küldik Idióta franciák mit képzelnek. Ha van eszük a NATO tag uniós országoknak, simán megtagadják a koaliciót, mert semmi szükség egy EU-Arab háborúra. Most akkor Líbia kit is támadott meg? Líbia mit is tett ami agressziót kiván meg? Kinek áll érdekében ez a háború? Vagy olajspekuláció? Jelenleg a résztvevő országok nem más mint egy pénzéhes modern technokrata, háborúra kiéhezett ragadozó. Most tényleg azt hsizik, hogy Líibia megijed és megadja magát. Na ebben Irakban és Afganisztánban is teljes tévedésben vannak. Jelenleg is súlyos harcok folynak Afganisztánban, egyolyan országban, amit soha, senki nem tudott meghódítani. Irakban meg szabályos ellenálló partizánháború folyik és szerintem ez vár az agresszorokra Líbiában is.
 

Gondolatok

 2011.02.08. 21:19

Előbb-utóbb mindenki eljut arra a pontra, hogy meghatározza az élete lényegét. értelmét. Hogy is tehetjük életünket értelmessé, szellemileg tartalmassá. Odáig eljut, megkérdezi önmagától, ha létezik Isten miért engedi mindazokat a dolgokat, ami a világban megtörténik, valóban azért szenved az ember, hátha elnyeri élete utána jutalmát. Akkor miért nem ezen életünkben tapasztaljuk meg a jót, néha az az érzésem a Föld egy manifesztifálódott purgatórium, mintha minden korábbi bűnünket ezen planétán kellene megtisztulás alá vetni. Persze lehet azt mondani, más embereknek bejött az élet, csak azt vettem észre, hogy mikor valaki biztonságban érzi magát akkor szokott minden rossz bekövetkezni.
Abban hiszek, ha mindig jóra törekedik valaki, akkor annak meg kell lennie a jutalmának, de én csak azért törekszem a jóra, mert igy tartom helyesnek, igazából nem érdekel, ha ezért hülyének néz bárki is. Nem, nem kell másnak megfelelni, saját magad elé állitott normákat kell tiszteletben tartani, mivel eza saját életünk és nem más életetét éljük, ami talán egyszer adatik meg, de lehet hogy nem. Van egy szám ami nagyon ideillik, úgy érzem én is inkább a bolondok hajóját választom.
 

Visszatérve Istenhez nem az a kérdés hogy létezik e. Ez rossz megközelítés, hiszen ha már egy ember hisz benne, akkor már létezik. Hiszen ha valaki lelkében ott van, akkor már nem fogalom, hanem spirituális valóság. Egyszer megkérdezte tülem valaki, imádkozom e, mert ha nem akkor itt az ideje. Erre most csak azt tudom mondani, hogy nem imádkozom, hanem a bennem levő Istennel vállvetve probálom megoldani, a lelkemben, le nem zárult problémákat és kérdéseket, mert Isten, akkor segíthet, ha társnak tekinthet és nem feljebbvaló hatalmat. Istentöl várom e megoldást? nem igazán állíthatom, hanem inkább magamon próbálok segíteni, a többi legfeljebb csak útmutatás lehet. Öszintén szólva máson többet tudok segíteni, mint saját magamon, de ez főleg azért van, mert még keresem az utamat és hiszem, hogy van rendeltetésem ezen a világon, csak még nem világos, milyen célt kell elérnem.

Ha megtalálod a belső békédet, akkor megtalálod igaz Istenedet. Nem az az igazi, ami a hamis értékek felé terel. Mindenki magába építi fel mik az értékek önmagában, illetve a külső környezet határozza meg. Személyiséged minden behatás változtatja, mégha nem is látványosan, de hosszú idő alatt már látható ez a változás. Soha nem tudhatod, kivel hoz össze a sors. Én se gondoltam volna, hogy lesz olyan aki, bennem megváltoztatja az élethez való hozzáállásomat, tavaly mégis találkoztam, olyan emberrel, aki megváltoztatta az életemet, bármi is történt én igaz barátomnak tartom, pedig vannak akik nem értik, hogy lehetséges ilyen, mély lelki kötelék két ember között. Úgy érzem, annak ellenére, hogy nem látom mi értelme, van annak amit most teszek, de tudom, hogy van és ebben mélyen hiszek. Bízom a jövőmben és tudom lesz értelme tetteimnek.

Gary Moore Rest in Peace

 2011.02.06. 23:09

 

Meghalt korunk egyik meghatározó bluesgitárosa, ezentúl a mennyekben sír a gitárja.

Isten nyugosztolja !


 

Időnként vannak olyan dolgok amiről legfeljebb csak álmodozhatunk életünk során, Pedig lenne egy pár hely, amit még jó lenne életünkben látni. Ezek a helyek, az én szubjektív listám.

2.Niagara Falls

A következő hely közelében laknak az idegenbe szakadt unokatestvéreim illetve az ők leszármazottai és mégse tudtam eljutni erre a csodálatos helyre. Talán egyszer sikerül ide eljutnom, bár számukra ez csak egy helyi látványosság és talán ha életükbe egy-kétszer mentek el ide, pedig alig 25 mérföldre laknak ide.
Niagara-vízesés két fő részből áll, amiket a Kecske-sziget választ el: a Patkó-zuhatag a határ kanadai oldalán és az Amerikai-zuhatag az amerikai oldalon. Szintén az amerikai oldalon található még egy kisebb, a Menyasszonyi fátyol-zuhatag, amit a Luna-sziget különít el. Nekem ez a hely a természet erejét demonstrálja és egyben az elmúlást is, mivel egyszer teljesen erodálódni fog ez a természeti látványosság.
 

Időnként vannak olyan dolgok amiről legfeljebb csak álmodozhatunk életünk során, Pedig lenne egy pár hely, amit még jó lenne életünkben látni. Ezek a helyek, az én szubjektív listám.

1. Indiába mindig is szerettem volna eljutni. Lenyűgöz az ország kulturális sokszínűsége. Az országban megtalálható sok vallás és az emberek az élethez való hozzáállása. India egyik jelképe a Taj Mahal.Az épületet a XVII. században élt Sáh Dzsahán császár építette szeretett felesége Mumtaz Mahal halálakor. Mumtaz 14. gyermekének szülésébe halt bele 1630-ban, és a császár, India ötödik mogulja szerette volna, ha Agrában, az uralkodói udvar helyszínén egy fehér márvány síremléket építenek az emlékére. A történetírók szerint Mumtaz Mahal, 1612-ben tartott menyegzőjükön arra kérte férjét, hogy ha majd meghal, többet ne vegyen más asszonyt maga mellé, és olyan sírt építtessen emlékére, amely nevét örökre emlékezetessé teszi. Ez az örökké el nem múló örökké tartó szeretet és szerelem jelképe, és ez a romantikus történet nagyon megindító számomra.


 

 

Mire jó ha regisztrálunk?

 2011.02.02. 20:58

A mai nap is hozott tanulságot. Rájöttem nem szabad, össze-vissza minden oldalra felregisztrálni, főleg, ha nem is tetszett az és ott maradsz regisztrálva, közben valaki rátalál és téves következtetést von le belőle. Ezek után csak oda regisztrálom magam, ami valóban az én érdeklődési területem tükrözi. Ősszel volt egy pár zűrös hetem és akkor össze-vissza nézegettem mindent a neten és teljesen el is felejtkeztem róla és most előkerült, mert valaki véletlenül rátalált és egyből következtetést vont le.
Szerintem a neten meg lehet mindent találni és néha olyan oldalra is betéved, amit kiváncsiságból megnézi, annak ellenére, hogy igazából nem is érdekli. Bár egy filmben hangzott el nem kell hogy csináljon valaki bármit is, elég meggyanúsitani.
Van két népszerű közösségi oldal az országban a Facebook és az Iwiw. Itt nagyon meg kell gondolni miket jelölgetünk, hiszen állásinterjúk elött, ezeken az oldalakon ellenőrzik le az embereket és ezzel vissza is élnek. Az önéletrajz mellett mindig ott viritanak és egy csomó olyan adatot adunk meg, ami nem biztos, hogy szeretnénk megosztani. Kifele csak azokat az adatokat szabad megosztani ami a valóságot tükrözi. Rákattintasz a szeretem a Gárdát klubra és már rögtön beskatulyáznak, pedig sokszor nem is tudod megmagyarázni, utólag, miért is kattintottál. Szóval óvatosan,hova is regisztrálsz és mire klikkelsz, mivel ez lehet az egész életedre hatással lehet.
 

Gondolatok az életről

 2011.02.01. 18:55

Ma rájöttem nem a suli nehéz, hanem a hozzá tartozó adminisztráció ami hozzátartozik. Jelenleg elveszve érzem magam a rendszerbe, valószínű, ez az első vizsga, mielőtt egyáltalán elkezdünk bármit is csinálni. Ennek ellenére mindenkinek csak tanácsolni tudom, hogy kezdjen el tanulni, még ha látszólag nem is lesz jó semmire, de a legfontosabb az, hogy saját magunk kedvére tanuljunk és ne azért, hogy megfeleljünk bármilyen elvárásnak.
Az életünket akkor kezdjük el igazán el élvezni, mikor eldobunk mindenféle elvárást ami a külvilágból felől érkezik, legyen az élet bármelyik területe. Abban a pillanatban, mikor nem azzal foglalkozunk mit gondolnak, hirtelen felszabadulunk, e kényszer alól és rögtön felfedezzük van az életnek olyan dolgai, amit az elvárások láncai és magunk által épített falaktól nem látunk. Aki engem ismer az tudja, hogy nem fogok senki kedvéért se megváltozni és úgy kell elfogadni, ahogy létezek, ahogy a személyiségem által generált jelek és ingerek nyilvánulnak meg a külvilág felé, van aki ezt nem fogadta el és mivel nem tudta elfogadni ezt a szabadság vagy szabadosság iránti igényemet, ezért inkább úgy döntött, hogy ezt nem tudja elviselni, pedig akit szeretek, annak sokat tudok adni és nem feltétlenül várok el érte semmit se.
Ha szabad akarsz lenni, először a saját magadban felállított akadályokat kell felszámolni, mert amíg ezt nem teszed meg a saját lelkednek börtönében éled az életed. Egész nap riadókészültségben vagy, mint riadt vad figyeled a környezetet, saját magadnak megnehezítve a saját életed. Nem veszed észre kik azok akik valóban szeretnek és könnyebben pazarlod számodra értéktelen emberekre az idődet. Akit én a szívembe fogadok, minden ember érték, persze vannak akik fontosabbak számomra, még ha ennek nem biztos hogy tudatában van, de próbálom felnyitni a szemét, hogy hátha meg tudja saját magát szabadítani a béklyóitól. Mert én nem mondhatom meg másnak, hogy élje az életét, erre mindenkinek saját magának kell rájönni.
Hogy boldog vagyok e, erre azt mondhatom hogy nem de szívem csordultig van szeretettel és ha ezt van kivel megosztani, ez boldogabbá teheti az életemet. Ha van bennem fájdalom az az én fájdalmam és saját magam feldolgozom, de néha jólesik ezt valakivel megbeszélni, de erre kevés emberrel vagyok képes. Valahogy jobban be tudom más fájdalmát fogadni, ami nekem nem okoz fájdalmat, kivéve ha valaki fontos az életemben, de úgy érzem van bennem elég empátia, hogy feldolgozzam és feldolgoztassam ezeket az életben jelentkező dolgokat. Elég önző dolog lenne ha csak saját dolgaimat osztanám meg, hanem bizony időt kell szánni rá, hogy meghallgassuk a másikat, ezáltal osztozni más problémájával.
Akkor tudod meg igazán, mennyire fontos lett volna hogy megértsed az életét, ha már nem szereplője az életednek. Szóval figyeljünk a másikra, addig amíg nem késő, mert később nem biztos, hogy lesz rá lehetőség.
 

Tél van

 2011.01.31. 22:19

Reggel felkelve kinézve az ablakon láttam milyen szép, hófehér dérlepte az összes fa, ami úgy fagyott rá mint ezernyi, apró kis virág. Azt mondhatná valaki, hogy ez nem normális az ilyen idő, pedig végre normális téli idő van. Én ilyennek képzeltem el a telet, ahogy sétáltam az utca túlvégébe, élveztem a mostani időt, szinte magamba szívtam a természet téli erejét és még a hideget se éreztem kellemetlennek. Régen mikor gyermek voltam sokat jártuk télen a természetet, Réthy Zsiga bácsival, aki korunk egyik legjobb ornitológusa volt és úgy adta át a gyermekeknek a természet szeretetét, hogy egész életre, meghatározó volt. Megmutatta, hogyan találjuk meg a téli, kietlen tájon, az életet, ami hol megbújva, hol nyíltan megmutatkozott. A telet is szeretni kell, mert mint minden évszaknak, ennek is megvan a maga szépsége, mint minden emberben, vagy mindenben a világban, minden szép lehet, minden csodálni lehet, csak éppen megfelelően kell hozzáállni és fel kell ismerni a dolgok természetét. 

Tanulás, munka

 2011.01.30. 12:12

Már régen írtam a blogba. Szegeden voltam beiratkozni az egyetemen. Őszintén szólva, egy kicsit sokkolt, ami ott várt. Kiderült. hogy ebben a félévben 20 tantárgyam lesz, így gyakorlatilag egész tavaszra meglesz az elfoglaltságom. Szeretek tanulni, de első gondolatom az volt, na ezzel jól belenyúltam, de úgy gondolom a kihívások arra vannak, hogy megcsináljam. Van egy rendszer az ETR, ahol fel tudom venni a tantárgyakat, csak egy kicsit zötyögös a rendszer, a tantárgyaim felét már fel se tudtam venni. A diákigazolványról nem is beszélve, akkor adnak igazolványt ha aktív hallgatói jogviszonyom elkezdödött, de 100 km-re lakom és mire elintézem a diákigazolványt körülbelül, hármat kell fordulni és a jelenlegi gazdasági helyzetben, minden fillérnek megvan a helye. Lesz olyan hétvége, mikor egész héten előadás lesz, ha nem laknának a bátyámék Szegeden, akkor alhattam volna a padon, a ligetben. Reggel nyolctól este hétig elöadások és utána levő nap ugyanígy, de nem panaszkodom mert én választottam, így ezeket a dolgokat magamnak kell megoldani. Igazából ezt a félévet kell meghúzni, az oktatás többi részén, már "csak" tanítanom kell. 
Nyilván dolgoznom is kellene mellette, de jelenleg munkát találni nagyon nehéz. Ki kell mondani, azzal hogy átlagpolgár vagyok, ezzel diszkriminált, hátrányos helyzetben vagyoka munkaerőpiacon. Jelenleg a pályakezdöket, a rokkantnyugdijasokat és a börtönböl szabadulók kapnak olyan mértékű támogatást, ami miatt magamfajta átlagos dolgozni vágyó ember hátrányos helyzetbe kerül. A jelenlegi helyzetben pl a rokkantnyugdijas miért kap több esélyt, mivel nyugdíjat kap, tehát fix jövedelme van. Ha tud dolgozni miért kap nyugdíjat, ha meg beteg miért megy dolgozni más kárára? Azt meg eleve megtiltanám, ha valaki öregségi nyugdíjat kap, az nyugdíj mellett munkát vállalhasson, ha elmegy dolgozni, akkor meg függeszék fel neki addig a nyugdíjat. Úgy érzem életem teljében vagyok, mondhatni topformában és a munkaerőpiacon már öregnek számítok, pedig rengeteg tapasztalatom van, mégis inkább alkalmazzák, a fiatal támogatható munkaerőt. Bárhogy is van úgy érzem az egész rendszer alapvetően hibás,és egy egész korosztályt büntetnek azért mert rosszul idözitve született. Magyarországon nincs a munkaerőpiacon esélyegyenlőség és úgy érzem ennek érdekében, senki se kiván semmit se tenni.
 

Út a Marsra

 2011.01.25. 22:30

Úgy látszik az űrkutatás újra kezd feléledni. A Mars bolygóra küldenek idén szondát. Eddig valamilyen okból  az eddigi marsjáró szondák nem igazán müködtek túl sokáig, mivel nem tudták biztositani az eddigi zökkenőmentes landolást, de most úgy látszik, kitaláltak egy új módszert

http://videa.hu/videok/tudomany-technika/mars-science-laboratory-curiosity-nasa-viz-diTfKnyg04Q5JobH

Mikor volt az első holdutazás, akkor egy kicsit elszabadult  a fantázia és akkor azt gondolták az évezred végén már telepek lesznek a holdon. De a pénz beleszólt minden elképzelésbe és gyakorlatilag, a technológia fejlődött, de jelenleg csak álom marad a bolygóközi űrutazás. A Sci-fi regényekben már beutazták az egész galaxist, de a való életben inkább a világ gondjai fontosabbak és a jövő más irányt vett. Talán egy szebb jövőben.

 

Gondolat egy halról

 2011.01.24. 21:32

Éppen néztem a halat a boltban és azon gondolkodtam, hogy ennyi embernek, honnan halásznak ennyi halat, kizárt dolog, hogy ennyi hal kifogása nem boritja fel, a tengeri élővilág egyensúlyát. Gyakorlatilag a környezetszennyezésünk a legjobban a tenger planktonállományára hat ki. Látszólag tisztább a tenger vize, de ez amiatt van, hogy kissebb lett, az állomány, ezáltal kevesebb lett a tengerben található tápanyag, ezáltal csökken a halállomány is. Ezen a túlhalászás sem segit, gyakorlatilag, mi emberek istent játszunk és úgy érezzük szabályozni tudjuk a természet munkáját. Amikor a második világháborúban zajlott az Északi tengeren a tengeri hadviselés, akkor gyakorlatilag, senki se mert halászni és a tenger öt év alatt tudta magát regenerálni, mikor kimentek a háború után halászni, soha nem látott halböséggel találkoztak, jelenleg azonban, a régi halászterültetekröl, gyakorlatilag eltüntek a halak és a halászok, már egyre veszélyesebb vizekre mennek el halászni. Az az igazság hogy errea kis bolygóra már túl sok ember van, több mint amit normális szinten el tud tartani, és kiváncsi leszek a természet, mit fog tenni, hogy az egyensúlyt helyreállítsa, mert az biztos, hogy helyre fogja állítani, csak az a kérdés mikor.

Fogynom kell !

 2011.01.23. 23:12

Elhatározásra jutottam. Folytatom a nyáron félbehagyott  fogyókúrámat folytatom, mivel érzem, hogy itt az ideje folytatni, mert nyáron eljutottam olyan pontra, hogy sehogy nem akart már lejjebb menni, pedig már kifejezetten fényevő voltam szinte és abból is tudtam energiát nyerni. Lehet a fényevés nem hülyeség és régebben csak azért haltak bele, mert két hétig borús idő volt? Olvastam valahol, hogy valahol Nepálban van egy ember, aki 70 évet élt úgy, hogy nem evett semmit. Azért kiváncsi lennék, ki ellenörizte ezt a "tényt".

Van rengeteg módja a fogyókúrának, de sikeres végrehajtáshoz elsösorban hit és akarat kell. Divatból nem érdemes fogyókórázni, csak úgy ha életmódot váltunk, mert csakis saját magunknak érdemes csinálni, nem azért, hogy másnak kedvezöbb képet alkossunk.

Pedig imádok enni, természetes a legfinomabb falatok, hizlalnak a legjobban. Az biztos gazdag ember lennék, ha megalkotnák, olyan ételt, ami fogyaszt, rendkivül izletes és olcsón elöállitható. Valahogy ki kellene találni a receptet, majd alszom rá egy párat és jól körberágom magam a témán. Meg majd a turmixot is jól meg fogom ezentúl rágni.

Obama a bankrabló

 2011.01.22. 22:53

Hallottam ma a rádióban egy hírt, egy bankrabló Ausztriában Obama maszkban fosztogatja a bankokat, mindig  ugyazokkal a megrögzött szokásokkal és azt is tudják hogy helyi lakos, ivel helyi tájszólással beszél. Belegondoltam ha én ugyanezt tenném biztos hamar lebuknák, mert nem valószinű, hogy a jóember 2 méteres és 130 kilós, mivel hamar le lehetne akkor szükiteni a kört. Milyen maszkokat lehetne választani ?

Gyurcsány? Ha belépnék a bankba Fletó maszkkal, valószinű nem hinnének el semmit se, amit mondok és jól kiröhögnének, vagy pedig jól meglincselnének.

Orbán? Biztos megkérdeznék, akkor most a pénz kétharmadát kérem? Vagy pedig beszédem alatt észrevenném, kiürült a bank, jól meguntak , és hazamentek.

Valamelyik LMP vezér? Na akkor tuti senki se emlékezne rám. Valaki tudna kapásból mondani egyetlen egy LMP politikust is?

Vona Gábor? Ááá,  az tök hitelteltelen lenne, elmondanám bankrablás alatt, hogy ha nem kapom meg a pénzt csendört hivok, meg különben is Magyarország felemelekedésére kellene a pénz, meg amúgyis az ország vérkeringésébe kerülne a pénz, ha magyar áruk boltjában költöm el azt.

Talán Robin Hood lenne a legjobb, legfeljebb menekülés közben a pénz felét szétszórnám az emberek között.

Úgy vélem bankot rabolni, nem helyes dolog, de úgy érzem a jövöben egyre több lesz a kétségbeesett ember , aki minden örültséget bevet, hogy pénzhez jusson és mentse a családját és akkor legalább csinálja stilusosan, Szépen, tagoltan, magyarul fogalmazza meg mondanivalóját, kovaköves flintát vigyen magával. De ha nem szeretné, hogy felismerjék a hangját beszéljen Gyözikéül vagy Pákóul, de akkor vigyen magával táblát amire a feliratot felhelyezi, hogy megértsék.

A bank biztos, hogy a bankrablásból is nyereséget a profitál. Másnap megint két forinttal több lenne a svájci frank amiért, a hitelesek 10 % al emelkedö tételeket tapasztalnak. A következö havi számlakivonaton megint egy újabb rejtélyes tétel fog szerepelni, amire természetes a banknak van már magyarázata, de nem is kell megmagyarázni, mivel általában, úgyse veszi észre senki. Öszintén szólva, anyámon kivül, ki böngészi át a számlakivonatát? Szóval tökmindegy kiraboljuk e bankot vagy sem, a pénzt úgyis elveszi a bank, szóval akkor meg minek?

 

 

 

 

De jó

 2011.01.21. 21:00

Mivel úgy döntöttem hogy beadom a pályázatom nevelőtanári állásra, ezért még reggel felhivtam a jóembert aki kirta az álláspályázatot, hogy mennyire aktuális ez az állás amit mindenhol hivatalosan kiirtak. Erre közölte: Az az igazság hogy, lehet hogy az egyik kollégiumot bezárják és a gyerekeket összetömöritik még kevesebb szobába igy ugyanannyi gyerekre kevesebb nevelö kell. Ja sporoljunk ahol csak tudunk. Egy magyar börtönben egy rabra 3 milliót költhetnek évente, de a gyerekektöl sajnálják a pénzt, persze hogy kinevelödika sok hülye. A végén még összevonják 1-8 osztályig az általánost, és majd egy tanár elég lesz rá. Igaz tanitani nem tanit, de birkapásztor módjára terelgetik a gyerekeket. Olyan érzésemvan ebben az országban nincs szükség gondolkodó emberekre, mert azok még kérdezni szeretnének. Lehet az egyetemet amit elkezdek a nagy semmibbe csinálom majd. De nem baj majd lesz belölem egyetemi kétdiplomás közcélú árokásó, ha már az országnak nem kell többé értelmiségi.
Drága barátné-mat elkisértem állásinterjúra, ahol ingatlanközvetitöt keresnek és kétségbeesetten vadásznak emberre. Közölték vele, ha nincs esetleg szerencséje három hónapig nem lesz semmi jövedelme, de azalatt alaposan kiképzik és elvégezheti az adminisztrációt is. De ha véletlenül keresne valamit akkor a jutalék 60 % a cégé és a mentorának is fizet pénzt, amiért kiképzi. A mai világban kinek van háromhavi tökéje, hogy túlélje?
Szerencse, hogy engem az optimizmus éltet, bár néha úgy érzem belebolondulok ebbe a pénztelenségbe és szinte semmi sincsen kilátásban, pedig nagyon akarok dolgozni.
Mivel nincsen politikus ismerösöm és a régi káderek által beépitett emberek a cégeknél, igy legfeljebb drogkereskedelm, lányfutattás vagy fegyverkereskedelem jöhet szóba. Ha összejön sok pénz, ha nem jön össze ingyen albérlet évi 3 millios ellátással. :-). Még jó hogy nincs erre affinitásom. Igazából úgy érzem magamnak kell megtalálnia kiutat, mivel másra nem nagyon lehet támaszkodni.
 

Első megnyilvánulás

 2011.01.20. 23:02

Elég őrült vagyok, igaz jó értelemben. Úgy érzem blogot kell kezdenem mivel valahol meg kell nyilvánulni. Jelenleg éppen úgy érzem jó irányban kezd alakulni az életem, legalább is ebben reménykedem. Aki elöször megismer azt hiszi, nem vagyok teljesen százas, de mikor megismernek rájönnek, csak egy ember vagyok, aki megpróbál egy őrült világban, normális menetet találni az életének. Jelenleg ott tartok, hogy most kezdtem egy új egyetemet, mert a mostanit nem érzem elegendőnek és érzem olthatatlan tudásvágyamat, igy tudom kielégiteni, ha mást, jelenleg nem tudok :-). Pedig jó lenne... 
Ma egy nagyon kedves ember segitett, hogy legyen valami értelmes önéletrajzom és levelem, hátha végre felvesznek nevelőtanárnak, ahol végre félrenevelhetek valakit. Vagy esetleg helyes útra térithetek, ez nézőpont kérdése. Ha normális lenne a világ, akkor az őrült tettekre sarkallaná az embereket? Ki tudja. De az biztos egy őrült világban, normális gondolkodással megőrülne az ember, de hülye paradoxon ez, de hát ilyen korban élünk. Még jó hogy van akivel élöben is meg tudom beszélni a dolgokat és hasonlóan nem normálisan veszi ezt az irreális világból érkező abnormális ingereket. Pedig én nem akarok túl sokat, de valahogy az élet mindig azt hozza, hogy mozgalmas, megmagyarázhatatlan értelmetlennek tünő dolgok sorozata, határozza meg idönként az életem. Remélem jó szórakozást nyújtok, egyben elgondolkodtató is lesz egyben.
 

süti beállítások módosítása